Hozzászólások
ÁLLATÖV:
Az asztrológiában – a bolygókról szóló tan mellett – a legfontosabb elem
a csillagképek jelentéssel, a földi életre vonatkozó befolyással való felruházása
A Kelet-Ázsiában elterjedt kínai állatöv a Jupiter bolygó tizenkét éves ciklusainak felel meg,
s az egyes fázisokat (éveket) a következő állatok jelképezik:
patkány/egér,
ökör/tehén,
tigris,
nyúl,
kígyó,
sárkány,
ló,
juh/kecske,
majom,
kakas/tyúk,
kutya,
disznó/vadkan.
A mezopotámiai (ún. káldeus) csillagászati hagyomány a környező népekre is hatást gyakorolt;
megjelenik a perzsa,
az egyiptomi
a görög,
majd a római és
az európai középkori műveltségben is.
A Nap földi nézőpontból megfigyelt ekliptikus pályájával egybeeső csillagokat képekkel azonosították,
s már az ókortól kezdődően tizenkét csillagképet, ún. állatövi jegyet különböztettek meg
(az első ismert források a Kr. e. VII. sz.-ban uralkodó Assur-ban-apli ninivei könyvtárának asztrológiai tárgyú agyagtáblái).
Kos
Bika
Ikrek
Rák
Oroszlán
Szűz
Mérleg
Skorpió
Nyilas
Bak
Vízöntő
Halak
Az állatöv csillagképei
a Nap tizenkét állomását jelölik az éves körforgás során,
amelyek az asztrális, szoláris szimbolikában és
a jóslásokban fontos szerepet töltöttek be.
Egy görög nyelven fennmaradt forrás a földi hatalmat az állatöv tizenkét csillagképének felelteti meg,
s az egyes népek karakterét is ezek befolyásával magyarázza.
A hellenizmus korában az asztronómia és az asztrológia egyaránt virágkorát élte;
a teljes állatöv első ábrázolása a hellenisztikus Egyiptomból maradt fenn
(a denderai kerek zodiákus ég ábrázolása összetett asztrológiai rendszer elemeként jeleníti meg az állatöv csillagképeit).
A Ptolemaiosz-korban gyakran ábrázolták a szarkofágtetőkön Nut égistennő alakját az állatövi jegyektől körülvéve.
Míg a mezopotámiai csillagjóslások – amelyek az állatöv jelentéseit is értelmezték –
az uralkodó és a birodalom jövőjének, sorsának megismerését célozták,
a hellenizmus korára az egyéni jellemmel és életúttal kapcsolatos asztrológiai jövendölések, horoszkópok a jellemzők (Firmicus Maternus: Asztrológia).
A császárkori Rómában egyedül a császár, mint „az egész földkerekség ura”,
nem tartozik a csillagok által befolyásoltak közé,
mivel az ő sorsát kizárólag a legfőbb isten döntése szabályozza (Firmicus Maternus: Asztrológia, II. 30).
Aratosz Phainomena (Égi jelenségek) c. tankölteményének invokációjában
a csillagképeket az Isten által teremtett és az ember számára értelmezhető égi jelrendszerként említi:
„…ő rögzített jelekül számunkra az égen / csillagképeket: elrendezte, az év folyamára / legjobban mely csillag jelzi az emberi nemnek / ezt vagy amazt az időt” (10–13).
A római Mithrasz-kultusz ikonográfiájában Mithraszt, a Nap uralkodóját állatövi csillagképek veszik körül,
amelyek feltehetően, mint égi térkép és naptár,
a beavatottak számára a megváltás útját és idejét,
a lélek anyai világból való visszatértét jelentették (Mitra/Mithrasz).
A középkorban az állatöv jegyeit más tizenkettes csoportoknak feleltették meg
(pl. tizenkét apostol,
tizenkét kispróféta,
tizenkét hónap),
amelyek az ábrázolásokon Istent, a mindenség középpontját veszik körül.
Az állatöv és a hónapok együttes ábrázolása az idő teljességét, a mindenséget szimbolizálja,
amelyben az üdvösség terve megvalósul
(pl. Utolsó ítélet-dombormű, 1120 k., Autun, St. Lazare-templom;
Chartres;
Amiens;
Párizs;
Strasbourg székesegyházának nyugati kapuja).
Az antik hagyományokat (pl. a Kr. e. II. sz.-ban Athénban működő Antiokhosz rendszerezését) felelevenítő késő középkori, reneszánsz korrespondenciatanok
az állatöv négyszer hármas csoportját a négyes rendszerekkel
(pl. évszakokkal,
jellemtípusokkal,
elemekkel)
feleltették meg.
Dürer Az északi égbolt csillagképei
c. rézmetszetén (1515)
a körív mentén az állatöv csillagképei láthatók.
Az a tan, amely szerint az egyes emberi testrészek a nekik megfeleltetett csillagképpel állnak összefüggésben,
a középkori orvoslásban pl. az érvágás gyakorlatában szerepel (ún. érvágás-emberke ábrák).
Az állatöv a hóráskönyvek, a kalendáriumok
ikonográfiai tematikájának jellegzetes elemévé vált
(l. pl. Berry herceg hóráskönyvében, 1415–1416, Chantilly, Musée Condé).
A reneszánsz idején az asztrológiában jártas humanista tudósok programjai nyomán
a paloták díszítésében is fontos szerepet kaptak ezek az ábrázolások.
Bonfini leírásából tudjuk, hogy Mátyás király palotájában
az emeleti nagyterem mennyezetét az égbolt tizenkét csillagképe díszítette.
ÁLLATÖV:
Az asztrológiában – a bolygókról szóló tan mellett – a legfontosabb elem
a csillagképek jelentéssel, a földi életre vonatkozó befolyással való felruházása
A Kelet-Ázsiában elterjedt kínai állatöv a Jupiter bolygó tizenkét éves ciklusainak felel meg,
s az egyes fázisokat (éveket) a következő állatok jelképezik:
patkány/egér,
ökör/tehén,
tigris,
nyúl,
kígyó,
sárkány,
ló,
juh/kecske,
majom,
kakas/tyúk,
kutya,
disznó/vadkan.
A mezopotámiai (ún. káldeus) csillagászati hagyomány a környező népekre is hatást gyakorolt;
megjelenik a perzsa,
az egyiptomi
a görög,
majd a római és
az európai középkori műveltségben is.
A Nap földi nézőpontból megfigyelt ekliptikus pályájával egybeeső csillagokat képekkel azonosították,
s már az ókortól kezdődően tizenkét csillagképet, ún. állatövi jegyet különböztettek meg
(az első ismert források a Kr. e. VII. sz.-ban uralkodó Assur-ban-apli ninivei könyvtárának asztrológiai tárgyú agyagtáblái).
Kos
Bika
Ikrek
Rák
Oroszlán
Szűz
Mérleg
Skorpió
Nyilas
Bak
Vízöntő
Halak
Az állatöv csillagképei
a Nap tizenkét állomását jelölik az éves körforgás során,
amelyek az asztrális, szoláris szimbolikában és
a jóslásokban fontos szerepet töltöttek be.
Egy görög nyelven fennmaradt forrás a földi hatalmat az állatöv tizenkét csillagképének felelteti meg,
s az egyes népek karakterét is ezek befolyásával magyarázza.
A hellenizmus korában az asztronómia és az asztrológia egyaránt virágkorát élte;
a teljes állatöv első ábrázolása a hellenisztikus Egyiptomból maradt fenn
(a denderai kerek zodiákus ég ábrázolása összetett asztrológiai rendszer elemeként jeleníti meg az állatöv csillagképeit).
A Ptolemaiosz-korban gyakran ábrázolták a szarkofágtetőkön Nut égistennő alakját az állatövi jegyektől körülvéve.
Míg a mezopotámiai csillagjóslások – amelyek az állatöv jelentéseit is értelmezték –
az uralkodó és a birodalom jövőjének, sorsának megismerését célozták,
a hellenizmus korára az egyéni jellemmel és életúttal kapcsolatos asztrológiai jövendölések, horoszkópok a jellemzők (Firmicus Maternus: Asztrológia).
A császárkori Rómában egyedül a császár, mint „az egész földkerekség ura”,
nem tartozik a csillagok által befolyásoltak közé,
mivel az ő sorsát kizárólag a legfőbb isten döntése szabályozza (Firmicus Maternus: Asztrológia, II. 30).
Aratosz Phainomena (Égi jelenségek) c. tankölteményének invokációjában
a csillagképeket az Isten által teremtett és az ember számára értelmezhető égi jelrendszerként említi:
„…ő rögzített jelekül számunkra az égen / csillagképeket: elrendezte, az év folyamára / legjobban mely csillag jelzi az emberi nemnek / ezt vagy amazt az időt” (10–13).
A római Mithrasz-kultusz ikonográfiájában Mithraszt, a Nap uralkodóját állatövi csillagképek veszik körül,
amelyek feltehetően, mint égi térkép és naptár,
a beavatottak számára a megváltás útját és idejét,
a lélek anyai világból való visszatértét jelentették (Mitra/Mithrasz).
A középkorban az állatöv jegyeit más tizenkettes csoportoknak feleltették meg
(pl. tizenkét apostol,
tizenkét kispróféta,
tizenkét hónap),
amelyek az ábrázolásokon Istent, a mindenség középpontját veszik körül.
Az állatöv és a hónapok együttes ábrázolása az idő teljességét, a mindenséget szimbolizálja,
amelyben az üdvösség terve megvalósul
(pl. Utolsó ítélet-dombormű, 1120 k., Autun, St. Lazare-templom;
Chartres;
Amiens;
Párizs;
Strasbourg székesegyházának nyugati kapuja).
Az antik hagyományokat (pl. a Kr. e. II. sz.-ban Athénban működő Antiokhosz rendszerezését) felelevenítő késő középkori, reneszánsz korrespondenciatanok
az állatöv négyszer hármas csoportját a négyes rendszerekkel
(pl. évszakokkal,
jellemtípusokkal,
elemekkel)
feleltették meg.
Dürer Az északi égbolt csillagképei
c. rézmetszetén (1515)
a körív mentén az állatöv csillagképei láthatók.
Az a tan, amely szerint az egyes emberi testrészek a nekik megfeleltetett csillagképpel állnak összefüggésben,
a középkori orvoslásban pl. az érvágás gyakorlatában szerepel (ún. érvágás-emberke ábrák).
Az állatöv a hóráskönyvek, a kalendáriumok
ikonográfiai tematikájának jellegzetes elemévé vált
(l. pl. Berry herceg hóráskönyvében, 1415–1416, Chantilly, Musée Condé).
A reneszánsz idején az asztrológiában jártas humanista tudósok programjai nyomán
a paloták díszítésében is fontos szerepet kaptak ezek az ábrázolások.
Bonfini leírásából tudjuk, hogy Mátyás király palotájában
az emeleti nagyterem mennyezetét az égbolt tizenkét csillagképe díszítette.
