Hozzászólások
Két magzat beszélget az anyja hasában …
- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?!?
- Persze.
- A születés után jön az élet.
- Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik…
- Lárifári!
- A születés után nincs semmi!
- Onnan még senki nem tért vissza!
- S különben is, hogy nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem,
hogy ott mindenhol fények vannak...
- S talán a saját lábunkon fogunk járni,
s a saját szánkkal eszünk…
- Ez már végképp ostobaság!
- Járni nem lehet!
- S még, hogy szájjal enni?!
- Nevetséges! - Hát nem látod a köldökzsinórt!
- S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit : azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid…
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz,
épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk…
- Ostoba vagy. - A születéssel az élet véget ér, és kész!
- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
- A Mama?
- Te hiszel a Mamában ?!?!
- Igen, én hiszek...
- Ne nevettesd ki magad!
- Láttad már valahol?
- Egyáltalán látta már valaki ?!?
- Nem, mert itt van körülöttünk. - Benne élünk.
- S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk…
- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó?
- Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
- Látni nem tudod,
de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét.
- Ha elcsendesedsz,
érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét …
- Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!
Nincs
Vége…
