Hozzászólások
MIÉRT?
Valaki értünk szenvedett, bár szeretni érkezett.
Hallotta az ítéletet és nem védekezett.
Engedte, hogy kiéljük rajta tomboló ösztönünk.
Sokszor minket is elítélnek. Néha ok nélkül, de legtöbbször jogosan.
A fény a sötétségbe jött, de a sötétség nem fogadta be.
Hiszen a bűn elítéli az ártatlanságot, mert nem mer szembenézni önmagával.
Mit teszünk?
Védekezünk?
Mi ellen?
Ki ellen?
Mire tanít minket a SZERETET?
Mi mit teszünk a kereszt láttán?
Félünk?
Menekülnénk?
Egyáltalán felismerjük?
Valaki örömmel ölelte át a keresztjét,
mert ismerte szenvedésének értelmét.
Ettől nem lett könnyebb a kereszt,
de sürgette Őt a SZERETET.
Őbenne értelmet nyer minden szenvedés…
A keresztet mi faragtuk. Minden bűnünk egy-egy darabkája.
Oly nehéz lett, emberi erő nem állja.
Ő vállalta az elesést, mert tudta: az ember megváltását várja.
Ez adott erőt a felállásra, a gyötrelmes folytatásra.
Kínos nekünk elesni?
Mindenki látja gyengeségünk?
Szétfoszlik presztizsünk?
Lesz-e erőnk felállni?
Értelmet nyerhet-e a vétek?
Minden kérdés semmivé lesz, ha belenézünk szemébe a földön, és engedjük, hogy fölsegítsen…
Merek-e szembe nézni a fájdalommal?
Erőt adni a szenvedőnek?
A legnagyobb fájdalom:
Ha szenvedni lát, aki szeret.
Tehetetlenül nézi
Gyötrődését az Egyetlennek.
Hol ember már nem segíthet, hitet sugározni tekintetemmel?
A bizalom erőt ad elviselni az elviselhetetlent…
Merek-e szembe nézni gyengeségemmel?
Segítséget kérni, ha már egyedül nem bírom?
Bevallom?
Akár csak magamnak is ?
Váratlan érkezik a kereszt.
Elmenekülni előle nem lehet.
Lázadhatok, vagy elfogadhatom:
Ettől függ, hogy kettőnké, vagy egyedül hordozom.
Annyival lesz könnyebb saját keresztünk, amennyit testvérünkéből hordozni merünk…
Ha megtesszük, szívünk kendőjén örök nyomot hagy…
A szeretet nem mérlegel,
Megteszi, mit tennie kell.
Önmagával nem törődve
Kendőt nyújt a szenvedőnek.
Vállalom a kockázatot?
Tudok sírni a síróval?
Magamat feledve csak vele törődni?
Akarok engedelmességet tanulni?
Hasonlítani Hozzá?
Miért fáj az elesés?
Lekerültem a piedesztálról, amire állítottam magam?
Hiszem, hogy itt is, most is szeret?
Ismét a földön.
Mélyülnek a sebek.
Nő az alázat.
Emberként még Ő is „a szenvedésből tanult engedelmességet…”
„Benne nyertük el, vére árán a megváltást, bűneink bocsánatát.”
Borzalmas látni szerettünk szenvedését,
Tehetetlenül nézni gyötrődését.
Ő mégis azt mondja, bűnünket sirassuk,
Zöldellő fácskánkat szívünkben tápláljuk!
Megfeledkezem-e a magam bajáról mások szenvedése láttán?
Miért sírok?
Magamat sajnálom, vagy bűnömet siratom?
Merek vigaszt adni annak, akin már csak a csoda segíthet?
Hiszek ebben a csodában?
Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. (Mt 5,4)
Elmerülve mélyen a porba
A tehetetlenség iszonyata magával rántja.
S mikor önmagát egészen odaadja annak, ki hívja,
Erőt kap a felállásra.
Ott is ki tudom-e mondani: „legyen nekem a Te akaratod szerint?”...
Hogyan hat rám a tehetetlenség?
Lázadok?
Hiszek?
Tanulok belőle?
Mi nem tudunk olyan mélyre zuhanni, ahová Ő ne nyúlhatna utánunk…
Nem adott még mindent oda?
Kevés a megaláztatása?
Teste mezítelenségében
Felragyog tiszta lelke dicsősége.
Én hogy tűröm a megaláztatást?
Nyújtom arcom a tépdesőknek?
Vagy elbújok, hol nem láthatnak?
A lenézést, a kigúnyolást?
Acsarkodóknak, köpködőknek?
S élek könnyed kis álmaimnak?
Aki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám. (Jn 12,26)
Mi tartotta a kereszten?
Ki adott neki erőt legyőzni önmagát?
Hisz egy szavára megszűnhetett volna a világ…
S ahelyett ezt mondta: „Bocsáss meg nekik Atyám, hisz nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34)
Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. (Fil 4,13)
Tudok-e imádkozni azért, aki sebeimben vájkál?
Egyáltalán akarok?
Megpróbálom?
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!”
„Íme a te anyád, íme a te fiad!”
3 hosszú óra…
„Még ma velem leszel a Paradicsomban!”
„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”
„Beteljesedett…”
„Szomjazom!”
Rád…
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
MIÉRT?
Merem remélni a mennyei boldogságot?
Bízom minden ígéretében?
Hiszem a láthatatlant?
Az Ő Országát közöttünk?
Tehát mondhatom, hogy szeretem Őt?
Ha engedjük, akkor a fájdalom poklát a hit Mennyországává változtatja bennünk…
HIT
Remény
Bizalom
Szeretet
Tehetetlenség
Fájdalom
Így lesz a halálból élet.
Sírban fekszik, eltemetve.
Előtte kő, s őrszemek.
De győzelmét a halál felett
Elvenni többé nem lehet.
Mit jelent számomra élete?
Életté lett bennem minden tanítása?
Meghaltam-e Benne már a bűnnek?
Elmondhatom:
„Nem én élek, hanem Krisztus él bennem”?
Legyőzte az élet a halált, Isten dicsősége felragyogott Urunk Jézus Krisztus feltámadásában!
Bízzuk életünket Őrá, aki vére árán bizonyította szeretetét, hisz boldogságunk Őbelé rejtette teremtő Atyánk!
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
MIÉRT?
